Félelem Szorongás

Félelmek, fóbiák: hétköznapi fóbiák és abszurdabb társaik

Június 3., 2016

Minden embernek vannak félelmeik, és legtöbbször a fóbiákért sem kell a szomszédba menni. A pókiszony, a repüléstől való félelem mindenki számára ismert, viszont ritkán hallunk olyasmit, hogy valaki az  esőtől irtózik vagy tripofóbiában szenved. 

Mi a különbség a félelem és a fóbia között? Mitől tart a legtöbb ember és hogyan hat ez az életükre. Természetesen legyen szó bármilyen fóbiáról, félelemről, ha időt, energiát szánunk rá – és egy kis bátorság sem árt – mindegyik leküzdhető.

Félelem vagy fóbia?

A fóbia nem más, mint a félelem egy sajátos formája. Az erősségében és időbeli lefolyásában különbözik leginkább a félelemtől, mert sokkal intenzívebb nála és állandóan jelen van. Ez a túlzott félelem meghatározott ingerektől, helyzetektől, tárgyaktól, élőlényektől, gyakran meg is bénítja a személyt, még akkor is, ha alaptalannak, ésszerűtlennek tűnik. A személy elkerüli, életteréből kiiktatja az adott helyzetet, vagy azt csak különleges feltételekkel hajlandó elfogadni pl.: ha vele van egy biztonságot nyújtó személy, esetleg az alkohol…

A fóbia, a görög phobos szóból (jelentése: menekülés, rémület, pánikszerű félelem) és Phobos istenség nevéből ered,  aki félelmet és rémületet tudott kelteni az ellenségeiben.

Találkozás a fóbia tárgyával

Amikor az egyén szembesül a fóbiás tárggyal vagy helyzettel rendszerint kellemetlen szorongást érez. A személy pontosan tudja, hogy félelme túlzó, de minél inkább közelebb kerül fóbiája tárgyához, annál irreálisabban kezdi azt érzékelni. 

A tünetek lehetnek enyhébbek, de olyan mértéket is ölthetnek, melyben már orvosi beavatkozásra van szükség. Általában erős szívverés, gyors pulzus, szédülés, rosszullét és ájulásérzés kíséri a “találkozást”. Gyakori még a száj kiszáradása, izzadás, remegés, mellkasi fájdalom, fokozott izomfeszülés. A személy mindenképpen szeretné a tárggyal való érintkezést elkerülni, így minden energiája erre összpontosul. Ha megteheti ezt akkor el is kerüli a rettegett szituációt, ami azonban azzal is jár, hogy bizonyos tevékenységeit ezzel korlátozza.

De mi történik, akkor, ha a helyzet nem elkerülhető? Két út lehetséges: vagy legyőzi a szorongását vagy krónikus szorongás alakul ki benne.

Félelmek és fóbiák csoportosítása

Az idők során is változtak a fóbiák, például a 16. században jellemző volt a sátánfóbia, de a technikai fejlődéssel megjelentek újabbak pl.: a sugárzástól való félelem.

A leggyakrabban tapasztalt félelem az agorafóbia (félelem a nyílt terektől, nyilvános helyektől, tömegtől, utazástól), a többi a mennydörgéssel, állatokkal, betegségekkel, traumával és a veszéllyel kapcsolatosak.

Léteznek ún. terjedő fóbiák, vagyis amikor az egyén adott helyzetre vonatkozó félelme kiterjed a veszély szempontjából az eredetihez hasonló szituációkra is. 

Egy csoportosítás szerint a félelmek közös nevezője a veszély típusa, nem pedig a helyzet/tárgy tulajdonságai. Eszerint vannak a szociális elutasítás köré csoportosuló fóbiák (olyan előadói teljesítményt igénylő helyzetektől tart, melyben idegen emberek vagy mások figyelik, és fél attól, hogy zavarba jöhet vagy megalázó helyzetbe kerülhet), az agorafóbiák (olyan helyzetekben jelenik meg a félelem, ahonnan az elmenekülés nehéz vagy nincs azonnali segítség, hiányzik a biztonság a helyzetben, fél az egyedülléttől és a korlátozástól) és a specifikus fóbiák (egy adott tárgyra, helyzetre vonatkoznak) pl.: állatokkal kapcsolatos, természeti jelenségekhez kapcsolódó, vágással, szúrással, illetve vérzéssel kapcsolatos fóbiák.

A specifikus fóbiák különféle tárgyak és szituációk végtelen sorára terjedhetnek ki.  Ilyen például a akrofóbia vagy tériszony, akik félelme leggyakrabban a lezuhanással és a súlyos sérülés lehetőségével kapcsolatos. A liftfóbia, ők attól tartanak, hogy elszakadnak a kábelek és lezuhan a felvonó, esetleg bennragadnak a liftben és megfulladnak, éhenhalnak. A klausztrofóbia esetében már minden zárt tértől tart az egyén, a levegőhiány miatti megfulladás okoz számukra szorongást.

Előfordulást tekintve a specifikus fóbia és az agorafóbia kétszer olyan gyakori a nőknél, a szociális fóbia pedig leggyakrabban az alacsonyan iskolázott, fiatal nők körében fordul elő.

Néhány szokatlanabb fóbia

Vannak, akik ártatlannak tűnő lényektől irtóznak, mint például a macskák (ailurofóbia) vagy a virágok (anthofóbia), mások különféle természeti jelenségektől pl.: a világosságtól (astrafóbia), a villámlástól (brontofóbia), a napsugártól (heliofóbia), vagy akár a víztől (hidrofóbia).  A szellemektől való fóbia is létezik (fazmofóbia), de van, hogy valaki egy számsortól fél (666 – Hexakosioihexekontahexafóbia).

A mikróbáktól való rettegés (baccillofóbia, mikrofóbia) és a leüléstől való félelem (Cathisofóbia) igen megnehezítheti a hétköznapokat, ahogyan az ergofóbia (bizonyos aktivitásoktól, munkától való félelem) és a nőktől való félelem (ginofóbia) is. Annak sem lehet könnyű dolga, aki hipotermofóbiában (hidegtől való félelem) szenved vagy, aki irtózik a szagoktól (ozmofóbia, olfaktofóbia). Manapság a technofóbiások kerülhetnek állandóan szorongató helyzetbe (félelem a technológiától). Kínos, ha a szép nőktől (vénusztrofóbia) vagy a szerelem fizikai részétől tart valaki (erotofóbia). A tripofóbiában szenvedő ember fél az olyan tárgyaktól, melyekben apró lyukak vannak pl.: méhkaptár; a peladófób a kopasz emberektől tart, kuloulrofób pedig a bohócoktól. Ha még mindez nem lenne elég olyan is létezik, hogy valaki attól tart, hogy valami fóbiája van (fobofóbia), vagy egyszerűen csak állandóan retteg minden ok nélkül (panfóbia).

Mi állhat a fóbiák hátterében?

Sokan azt gondolják, hogy a fóbiások akarata gyenge, nem tudnak parancsolni maguknak, ez azonban nem így van, sokkal inkább az áll a háttérben, hogy a fóbiák a személy kontrollján kívül álló okoknak tulajdoníthatóak.

A felnőttkori fóbiák nagyon gyakran egy trauma hatására jönnek létre. Ezeket emiatt traumás fóbiáknak is nevezhetjük, kellemetlen vagy sérüléssel járó élmény során alakulnak ki. Ők általában pontosan meg is tudják határozni, hogy milyen trauma idézte elő a fóbiát.

fixációs fóbiák esetében a kora gyerekkori félelmek maradnak vissza felnőttkorban, ezek általában valamilyen fizikai sérülés vagy halál veszélyét hordozzák magukban. Gyakran azért fixálódnak mert szülei is elkerülték a helyzetet, vagy kellemetlen helyzetet élt át, amit elkerült és ezt a szülők vagy ő maga megerősített.

A fóbiák kezelése során a legfontosabb, hogy tisztában legyünk mik azok a következmények, amelyek bekövetkezésétől a fóbiás szituációban a személy tart. Gyakori, hogy valaki több tárgytól vagy szituációtól is fél, melyek látszólag teljesen függetlenek egymástól, mégis van egy közös motívum, egy közös nevező, melyet meg kell találni, mert ez lesz a gyógyulás útja.

Az biztos, hogy a keletkezésükben a szorongás játssza a főszerepet. A szorongás ősforrása pedig a pszichodinamikus megközelítés szerint a születési trauma, később pedig az anya szeretetének, gondoskodásának elvesztése miatt érzett félelem. Nem tudatos ez a szorongás, elfojtott és a túlzott mértékű elfojtás (szorongásainkat minél mélyebbre igyekszünk süllyeszteni a tudattalanunkba), vagy áttolás (félelmeinket egy semlegesebb tárgyra vagy helyzetre tesszük át, amelyet jobban tudunk kontrollálni) áll a fóbiák hátterében. Más elméletek szerint két közel eső eseményt összekapcsolunk képzeletünkben, és mindkettőre hasonlóképpen kezdünk el reagálni. Más elméletek még azt is felvetik, hogy bizonyos fóbiák lényegesen gyakrabban fordulnak elő, így gyakrabban félünk rovaroktól, sötétségtől vagy magasságtól. Felvetik, hogy az emberi faj felkészültséget mutat, azaz hajlamosabbak vagyunk bizonyos fajta fóbiák kialakítására, ugyanakkor még nem tudjuk, hogy öröklött vagy kulturális jelenség áll-e a jelenség hátterében.

Hogyan küzdetjük le őket?

Legtöbbször sajnos a félelem ésszerűtlenségének felismerése, a tapasztalat, de a belátás sem segít. 

Fontos a fóbia mögé néznünk, megvizsgálnunk a sajátos tartalmát, megértenünk azt. A rettegett következmény gyakran szubjektív és a személynek kell megértenie azt miért rémíti őt meg. 

A fóbiák kezelésére több módszer van, leggyakrabban a kognitív viselkedésterápia technikáit alkalmazzák.

A specifikus fóbiák kezelésében úgynevezett expoziós kezeléssel sikerült az érintetteket elsőként eredményesen kezelni, vagyis ennek során a betegeket a számukra legfélelmetesebb tárgyakkal vagy helyzetekkel szembesítik. Ilyen például a: szisztemaitikus deszenzitizáció, a folyamat során az érintettek megtanulnak a rettegett tárgy vagy helyzet jelenlétében relaxálni, így a relaxációs válasz felváltja a félelmi reakciót. Egy másik technika az elárasztás: az érintettet mindenféle felvezetés vagy relaxáció nélkül szembesítik a félelmetes tárggyal vagy helyzettel. Kevésbé félelmetes a modellkövetés, hiszen itt a terapeuta kerül kapcsolatba a rettegett dologgal vagy helyzettel, a páciens pedig csak külső szemlélő.

Az agorafóbia esetében a viselkedésterapeuták szintén többféle expoziós módszert dolgoztak ki. A cél nem más, mint például minél messzebbre kerülni otthonról, és a későbbiekben nyilvános helyen megjelenni. A terapeuta jutalmazással, támogatással segíti kliensét. Ezeket a terápiákat gyakran egészítik ki otthoni önsegítő programok, illetve támogató csoportok segítségével.

A szociális fóbiák esetében csak az utóbbi években sikerült a klinikusoknak sikereket elérniük. Itt is a legsikeresebb eljárásnak az expoziós technikák minősülnek: a terapeuta próbálja rávenni kliensét, hogy menjen el számára félelmetesnek tűnő társas eseményekre, és egészen addig tartózkodjon is ott, míg félelme el nem múlik. Ez általában fokozatos, lassan felfelé haladva a legfélelmetesebb helyzetig. Ezt is gyakran kiegészítik önsegítő elemek. Ezeket a technikákat csoportterápia formájában is alkalmazzák, hiszen egy támogató közeg még nagyobb segítség lehet.

A viselkedésterápiák mellett a pszichoterápiás módszerek alkalmazása is gyakori, valamint különböző kognitív eljárásoké, így Albert Ellis racionális érzelmi terápiája is, melyben a terapeuta rámutat kliense irracionális feltételezéseire, kétségbe vonja azt, majd reálisabb alternatívát kínál. Később házi feladatként önbecsmérlő gondolatainak azonosítását és megfigyelését adja. A kutatások szerint ezek a módszerek is valóban csökkentik a szociális félelmeket, a javulás a kezelés után még 5 évvel később is érezhető.

Gyakori segítő technika még a szociális készségek gyakorlása, vagy egyéb asszertivitást növelését megcélzó tréningek. A kutatások szerint a szociális készségek gyakorlása a legtöbb embernek hatékonyan segít társas helyzetekben jobb teljesítményt nyújtani.

Ezekben a helyzetekben főként modellált szociális viselkedésformákat állítanak az érintettek elé, és bátorítják őket kipróbálásukra, majd megerősítés és elismerés révén addig segítik őket, míg tökéletesen nem tudják kezelni az adott helyzetet.

Forrás: 

Beck, Aaron T., Emery, Gary: A szorongásos zavarok és fóbiák kognitív szemlélete. Animula Kiadó, 1985.

Mórotz Kenéz, Perczel Forintos Dóra Kognitív viselkedésterápia. Medicina Kiadó, 2010. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.